Tripla Csúcstámadás a Bonsai Hegyeken

2023-07-02
17 km, 22 km, 30 km, 70 km

Szervező:

Bonsai Hegyek Budaörs

Egy különleges eseményre hívunk téged. Akár voltál már a Bonsai Hegyeken, akár nem, felejthetetlen élményben lesz részed! Egyetlen nevezéssel ugyanaznap mindhárom távot teljesítheted, egymás után.
Összesen 70 km, 2475 m szint. Sík szakaszok nem nagyon lesznek, viszont cserébe árnyék sem. 🙂
Ha meg tudod csinálni, jutalmad – a szokásos ajándékokon túl – örök élet + 3 év VIP BHB tagság*, ezen felül bekerülsz a „BHB Hall of Fame”-be. 🙂
Közös rajt reggel 7:00-kor, Beda Szabi vezetésével. Ha korábban elindulnál, ezt napfelkeltétől (4:50) már megteheted. Egy fontos szabály van: napnyugtáig (20:44) be kell érned.
Illetve még egy, a köröket az alábbi sorrendben kell teljesíteni: L, M, S (a track-eket ki fogjuk küldeni a nevezőknek).
A frissítés alapvetően most is önellátó lesz (vannak kék kutak a pályán, erről a honlapon talász infót), DE a rajt-cél területen ezúttal lesz frissítő állomás, tehát minden kör után fel tudsz tankolni.
Természetesen nem csak a legelvetemültebbeket várjuk. Ha „csak” egy kört futnál (bármelyik távon), akkor is szívesen látunk, illetve hozhatsz magaddal szurkolókat, segítőket is, és te is drukkolhatsz a pályán lévőknek.
Gyere és fuss egy jót Budaörsön, érezd magad kicsit az Alpokban… 🙂
Nevezés (hamarosan) a szokásos módon, a bonsaihegyek.hu oldalon. Feltétlenül olvasd el a weboldalon a Fontos tudnivalókat!!
*VIP tagság: bármikor, bármelyik távon korlátozás nélkül futhatsz úgy, hogy a nevezési díjat nem kell befizetned, nincs idő- és mennyiségi limit, a teljesítésed ugyanúgy felkerül az eredménylistára, valamint az ajándékok is minden alkalommal megilletnek.
Budapest, Frankhegy utca 11, 1118 Magyarország

Versenytávok

Versenytáv

Nevezési díj

Rajt időpontja

Útvonal

17 km
Egyéni
S - 517 m szint
4000

Ft

2023-07-02, 7:00
22km
Egyéni
M - 868 m szint
4000

Ft

2023-07-02, 7:00
30 km
Egyéni
L - 1090 m szint
4000

Ft

2023-07-02, 7:00
70 km
Egyéni
XL - 2475 m szint
4000

Ft

2023-07-02, 7:00