Coveris – Bács Kiskun Ultra

2023-06-24
50 km, 80 km

Szervező:

BKU

A magyar ultrafutás megérdemel egy olyan pályát, ahol futóink a legoptimálisabb körülmények között teljesíthetik 50 mérföldön és 50 kilométeren a válogatottsághoz szükséges szinteket. Reményeink szerint, a legmagasabb „A” szintet is el tudják érni, amennyiben képesek egy sík pályán teljesíteni azt, az Alföld egyik gyönyörű vidékén. Mi ehhez mindent igyekszünk megadni, futóinknak csak saját magukra, futásukra kell figyelniük. Emellett, gondolunk azokra is, akik rövidebb távon szeretnének részesei lenni ennek a versenynek. Félmaratoni egyéni csúcs? Ezen a pályán nem akadály! Aki már futott Siófokon félmaratont, az tudja, hogy ott lehet igazán jó időeredményt elérni.. Garantáljuk, hogy ezen a pályán még jobb időt fog futni, aki eljön! A rendezvény elhelyezkedése optimális helyszín véleményünk szerint a futók számára, hiszen megközelítőleg az ország közepén található, így mindegy, hogy Békéscsabáról, Debrecenből, vagy éppen Zalaegerszegről érkezik a helyszínre. 2023-ban kerül elsőként megrendezésre a BácsKiskunUltra, melyet szeretnénk a jövőben a Magyar Bajnokság helyszínévé avanzsálni. Emellett, természetesen nyílt versenyben is indulhatnak futóink, valamint 3-4-5 fős váltóban is megmérettethetik magukat azok, akik csapatban futnának. Jó felkészülést kívánunk mindannyiótoknak! A BKU szervezőcsapata

Kiskőrös, Erdőtelki út 21, Hungary

Versenytávok

Versenytáv

Nevezési díj

Rajt időpontja

Útvonal

21 km
Egyéni
Félmaraton egyéni
12000

Ft

2023-06-24, 3:00
50 km
Egyéni
50 km egyéni
30000

Ft

2023-06-24, 11:00
80 km
Csapat
50 mérföld 3-4-5 fő váltüó
15000

Ft

2023-06-24, 8:00
80 km
Egyéni
50 mérföld egyéni
35000

Ft

2023-06-24, 8:00